TransFormers4ever Club

Minden ami TransFormers

1984-1991 TRANSFORMERS GENERATION 1

 

Játék: az első játékfigurák 1984-ben jelentek meg. Az eredeti ötlet a japán Takara cégtől származik, azzal a különbséggel, hogy az eredeti figurákat kis emberkék irányították. Azaz csupán bábok voltak – a japánok kedvence Mecha témája. A Hasbro licencelte Amerikába Transformers néven a figurákat. És némi átalakítás után, nevet és jellemet adva minden egyes figurának, a Transformers 1984 leghíresebb játék szériája lett. Később több figura is követte, köztük újak is. Egészen 1991-ig.

Rajzfilm: a rajzfilm, mint promóciós termék jött a képbe. Hisz mi mással lehetne népszerűvé tenni valamit a ’80-as években. A rajzfilmet a Marvel-Sunbow Productions készítette, amolyan japán-amerikai koprodukció. A történeteket Amerikában írták, az animáció pedig Japánban készült. A sorozatban természetesen feltűnt minden figura, illetve az 1. évadban pár olyan is, aki csak ’85-től volt kapható a Hasbro forgalmazásában is. A sorozat a 16 epizódos 1 .évad után nagyon népszerű lett, és a 2. évad már heti 5 alkalommal ment a Tv-ben és 49 epizódos lett. Ezt követte az 1986-ban bemutatott Transformers The Movie egész estés rajzfilm, mely híd a 2. és 3. évad között. Sok régi szereplő halála, és újak feltűnése. Köztük minden idők legnagyobb Transformere, Unicron debütálása. A sorozat egészen 1987-ig futott. A 3. évad 30 epizódos volt, aminek az utolsó két részében visszatért a The Movie-ban meghalt Autobot vezér, Optimus Prime. A 4. évad már csak 3 epizódos lett, ismertebb nevén The Rebirth, melyben megjelennek a Headmasterek valamint a Targetmasterek.
Az amerikai sorozat után a japánok kezdtek el sorozatokat készíteni. Sajnos kisebb sikerrel. Név szerint Headmasters (1987), ami figyelmen kívül hagyta az amerikai Rebirth évadot, Super-God Masterforce (1988), Victory (1989) és a mindössze 1 epizódos Zone (1990), ami az utolsó G1 epizódnak/sorozatnak számít. Volt még egy japán készítésű szintén 1 epizódos sorozat a Scramble City, ami a 2. és 3. évadot ívelte volna át – lévén Japánban csak 1989-ben mutatták be a The Movie-t.

Képregény: a képregény eleinte csak reklámfogás volt (újfent). 4 számos limitált kiadás, kéthavonta a Marvel Comics gondozásában. Viszont olyan népszerű lett, hogy egészen 1991-ig összesen 80 szám került kiadásra. A 4. szám után Bob Budiansky veszi át a történet írását. Egészen az 56. számig, ahonnan az angol kiadású sorozat írója, Simon Furman veszi át a staféta botot. Ettől kezdve csak jobb lett a képregény szín vonala. Furman pedig a mai napig a legnépszerűbb Transformers képregényíró.

1992-1995 TRANSFORMERS GENERATION 2

Játék: 1992-ben kerültek először kiadásra Generation 2 névvel figurák. Akik csupán újrafestett és hangeffektusokkal is bíró újra kiadások voltak. Majd megjelentek az újabb, már jogosan második generációs figurák is. Köztük az új tank Megatron vagy a Hero Optimus és Megatron figura. A leghíresebb az 1995-ös Laser Optimus Prime hang és fényeffektusokkal.

Rajzfilm: igazi, vagyis új és eredeti rajzfilm nem készült. Csupán komputer restauráció segítségével felújították a régi sorozatot. Új főcím és zene. Cybernet Space Cube a jelenetválasztó helyet. Ami egy 3D-s komputer animációs kocka volt, ami ide-oda forgott jelenetválasztáskor. A sorozat nem lett túl népszerű, és nem adott semmi pluszt a Transformers-hez.

Képregény: szintén a Marvel Comics kiadásában jelent meg a Generation 2 képregény, ami már új történet volt. Új történet, új szereplők a régi sorozat folytatásaként. Volt egy G.I. Joe cross-over is, amiben csupán Megatron visszatérése az említésre méltó. A képregény mindössze 12 számot élt meg + 1 Halloween Free Edition bevezetőt, ami rövid és nem volt része a történetnek.

1996-1999 BEAST WARS TRANSFORMERS

Játék: a Transformers hanyatlása a G2-vel nem ált meg, és ezért a Hasbro az egyik leányvállalatához fordult. A Kenner cég új vonalat indított a Transformers univerzumban. Ezúttal állatok alakját vették fel régi ismerőseink. Volt Optimus gorilla, Megatron T-rex vagy sas-farkas mutáns (azaza Fuzor) Silverbolt. A szereplők nevei inkább a régi idő felelevenítésére szolgált. Viszont a Transformers sosem volt ilyen népszerű, mint 1996-ban! A Beast Wars a Transformers megmentőjének számított.

Rajzfilm: a sikeres játék vonalat egy sikeres rajzfilm követte. Ám ezúttal teljes egészében komputer-animációs sorozat készült, a kanadai Mainframe és Atlantis produkciójában. Fantasztikus 3D-s látványvilág, szenzációs akció jelenetekkel. És még ráadásként remek karakterekkel. Szóval egy tökéletes sorozat, ami folytatása az 1984-es rajzfilmnek, sőt egy-két régi szereplő is felbukkan. 3 évadot és 52 epizódot él meg a sorozat 1996 és 1999 között. 1997-ben a sorozatot Emmy-díjjal jutalmazták.

Képregény: sajnos képregény csak 2006-ban készült eme fantasztikus sorozatról.

1999-2000 BEAST MACHINES TRANSFORMERS

Játék: a Beast Machines játék vonala már nagyon egybe épült a sorozattal. Sajnos emiatt nem lettek túl népszerűek a figurák. Ugyanis képtelenség volt azt az átalakulást átvinni a figurákra, ami a sorozatban volt látható. A legtöbb figura még csak nem is hasonlított rajzfilmbéli mására. Sok figura került újra kiadásra a RID és Armada sorozatok részeként.

Rajzfilm: a szintén komputer-animációs sorozat folyatása a nagy sikerű Beast Wars-nak. A történet a Beast Wars után játszódik. A történet és a stílus elég átalakult, akárcsak a Transformerek. Techno-organikus alt-módokat kapnak, illetve jármű-módokat Megatron elmétlen harcosai, a Vehiconok. A sorozat befejezése sok rajongó ellenszenvét váltotta ki. SPOILER Miszerint Cybertron átformálódik egy félig organikus, félig mechanikus világgá.

Képregény: hivatalos formában nem készült, ám sok rendezvényen megjelent képregény játszódott a Beast Erában. Köztük a legismertebb a Transformers Universe széria.

2001 TRANSFORMERS ROBOTS IN DISGUISE

Játék: 2000-ben a Takara vette kézbe a dolgokat. Vadi új szériát adott ki, a „Car Robot”-ot. Az Autobotok mind létező és rendkívül részletes jármű alakokat kaptak. Míg a Predacon-ok megmaradtak szörny és állatalakokban. Megatronnak hat módja is van, Optimus első ízben tűzoltó. 2001-re a Hasbro is forgalmazni kezdte a játékokat Robots In Disguise néven.

Rajzfilm: a japán sorozat 2000-ben készült, hagyományos kézzel rajzolt animációval, bár némi komputer-animáció azért maradt. Ellenben a stílus nagyon anime-s lett. Az amerikai verzió új címet is kapott Robots In Disguise –(Car Robot japán cím). Sok helyen szinte át is lett írva a sorozat, az amerikai verzióban több a humor és utalás a régebbi sorozatokra, de ugyanakkor sokszor gyengébb is. Optimus és Autobotjai a Földön rejtőzködnek és védelmezik az embereket, Megatron energia forrásért és birodalma terjeszkedése érdekében jön a Földre.

Képregény: nem készült.

2002-2003 TRANSFORMERS ARMADA

Játék: 2002-ben ismét egy új era kezdődött. A Hasbro és a Takara kicsit visszanyúlt a G1-hez majd megdobta egy kis japán hagyománnyal. A figurák rejtett és speciális képességét egy mini robot, egy Mini-Con aktíválta. Ezek a kicsi robotok egy harmadik és független kaszt a Transformerek világában, kik egyébként képesek megnövelni gazdájuk erejét. Ami viszont jobban említésre méltó az a 2003-ban megjelent Unikron figura. Aki ezelőtt még nem tett hivatalos szereplést a Transformers figurák között. Méretre hatalmas volt, akkoriban csak az 1986-os Fortess Maximus figura volt nála nagyobb.

Rajzfilm: az amerikai verzió 2002 nyarán került vetítésre, míg a végső japán verzió 2003 elején. Az animáció a hagyományos kézzel rajzolt stílust követte, kiseb anime beütéssel, mint a RID. Az Autobtok és az Álcák a Mini-Conok-ért harcolnak, míg az Autobotok szabadságukért, az Álcák az uralmukért. Egy mentőakció keretében a Mini-Con hajót az űrbe küldik, mely lezuhan a Földre. 1 millió éve után véletlenül újra aktiválják a hajót és a harc tovább folytatódik a Mini-Conokrt, ezúttal a Földön. A sorozatban 16 év után először bukkan fel újra Unicron!

Képregény: a képregény sorozatot az akkori jogtulaj, a Dreamwave adta ki. A sztori azonos volt a rajzfilmével, ám kivitelezése és stílus messze komolyabb volt. A sorozat nagy részét Simon Furman írta. A képregény 18 számot élt meg, melyet nyomban követett az Energon.

2004 TRANSFORMERS ENERGON

Játék: 2004-ben 20 éves volt a Transformers. Ennek ünnepére készült a Super Link is (Energon japán címe). Rengeteg régi karakter került új öntőfomában kiadásra. Optimusz, Megatron ,Skorponok, Unikron, Alfa-Q (Quintesson) Rodimusz és még jó páran. A figurák újdonsága, hogy kettő egymással összekapcsolható volt és így egy nagyobb robotot alkottak. Ez szinte mindenhogy lehetséges volt, minden Autobottal. Ellenben az Álcákkal.

Rajzfilm: a rajzfilmet újfent a japánok készítették, szinte futószalagon januártól-decemberig 52 epizód. A sorozat a 20. évforduló ünnepére készült, valamint az 500. epizód alkalmából egy speciális show is készült. Az animáció vegyes, a Transformerek komputer-animációsak, míg az emberek és a környezet java kézzel rajzolt. Az új főgonosz itt Alfa-Q (G1 Quintesson), aki Unikront akarja feltámasztani az Energon segítségével. Így végett nem érő harc kezdődik a Földtől a Kibertronig az Energonért.

Képregény: szerencsére a képregény a rajzfilmtől színvonalasabbra sikerült. A főszerepben nem az a néhány ember áll, mint a rajzfilmben. Alfa-Q itt a Földet ostromolja az Energonért, ám az Autobot Tanácsban is van befolyása, az Autobotok fogadtatása pedig nem valami kedves az emberek részétől, akik őket is csak nagy gonosz robotoknak látják. Sajnos a Dreamwave képregénykiadó öncsődje miatt a sorozat a 30. számnál félbemaradt.

2005-2006 TRANSFORMERS CYBERTRON

Játék: japánban Galaxy Force néven futó új figurák a nagyvilágba csak fél év késéssel jutottak el. Már szinte hagyománnyá vált a speciális kütyük beépítése, amit egy úgynevezett Kiber Kulcs volt. A név nem csak fantázianév, tényleg egyfajta kulccsal lehetett aktiválni a figurák speciális képességeit. Újdonság talán a később megjelent Prímusz figura volt, aki sokban hasonlít a 2003-as Unikron figurára. Ám vele ellentétben Prímusz Kibertroná alakul.

Rajzfilm: még mindig japán áll a rajzfilm készítések élén. Az Energon után ismét egy félig komputer, félig kézzel rajzolt sorozat készült. Az animáció szebb és jobb, mint az Energoné, de még mindig fényévekre van a klasszikus Beast Wars-tól. A Transformerek otthonát a Kibertront egy hatalmas fekete lyuk veszélyezteti. Egy ősi Autobot, Vektor Prime segítségével a Kiber Bolygó Kulcsok nyomába erednek, hogy megmentség otthunakt és a Galaxist. Ám Megatronnak más tervei vannak. A rajzfilmen először látható minden Transformer teremtője, Prímusz! Aki majd egy teljes epizódon át alakul át Kibertronból Transformeré.

Képregény: a Dreamwave csődje miatt nem készült képregény. Ellenben pár rajongói sorza tigen, amit később az IDW is kiadott Cybertron: Balancing Act címen. Feltűnik pár rajzfilmes szereplő is, de a főszerep az exkluzív rendezvényes figuráké, valamint a Hasbro Cybertron figuráké, akik a rajzfilmben nem szerepelhettek.

 

Transformers Cybertron

Az egyik, vagy talán AZ örök elnyűhetetlen sorozat a Transformers. Alakváltó robotos. Természetesen japán tervezők munkája, de nyugati sorozat: Amerika válasza a japán robotos (mech-es) képregények és rajzfilmek tömkelegére. A japán filmekkel ellentétben epizódonként szabvány 25 perces és végeláthatatlanul hosszú msorozat formájában. Mely sorozat azért nem laposodott el soha, mert nagy szerencsénkre olyan kiváló forgatókönyvírók dolgoztak rajta, például a Birodalom visszavág-ot jegyző Donald F. Glut vagy a legendás író Buzz Dixon.

Az eredeti történet szerint adott az űrben egy robotbolygó (Cybertron), melyen alakváltó robotok élnek és az emberekhez oly hasonlatosan végeláthatatlan polgárháborút vívnak századok óta. A bolygójuk végveszélybe kerül, és alig pár tucat robot tud csak elmenekülni, a jura kori Földre érkeznek, a becsapódást senki sem éli túl, a hajójuk és a kikapcsolt robotok egészen a huszadik századig pihennek a föld, természetesen az amerikai hegység, mélyén. (Ha valaki még mindig azt gondolja, hogy a századok óta mélyen pihenő predator bázis eredeti ötlet volt az Aliens versus Predator AVP című filmben, most már akár el is felejtheti!) Ekkor beindul egy önjavító folyamat, megreparálja a robotokat, alakjukat a földi életformához igazítja, tévedésből az akkor létező járművekhez és elektronikai eszközökhöz. A robotok ezután a Földön vívják tovább harcukat. A második sorozatban már az űr végtelenjében kalandoztak tovább a robotok, legendájuk kiteljesedett, elindult az "Ősök saga", ősök csarnoka, Starscream pálfordulásai, Unicron megtalálása, talán ez a sorozat volt az, ami olyan magaslatokba emelte a Transformerst, amely miatt a mai napig képesek újabb bőröket lehúzni róla.

Azóta számtalan TF sorozat készült. A teljesen számítógépes modellekkel készült sorozatokból sem hiányozhatott, ez volt a Beast Wars, elindult a japán közeli sorozat az Armada. És most itt a Transformers Cybertron. Újat mondani már képtelenek voltak a készítők, de talán épp azért mert a mai gyermekek már nem nézik a "béna" régi rajzfilmeket, nem is akartak. A történet hasonlóképp kezdődik mint az eredeti. Cybertron veszélyben van, az alakváltó robotok a földi járművek mintájára vesznek fel alakot. Eltérés azonban, hogy a Föld és Cybertron között szabad az átjárásuk a folyamatosan fenntartott dimenziókapukon át, és Cybertron még megmenthető.

  1. epizód - Fallen

In medias res a robotok háborújának közepébe csöppenünk. Az egyik Autobot, Landmine csak úgy menekül meg a biztos haláltól, melynek a szélén áll, hogy egy titokzatos, ősöreg robot dimenziókaput nyit és a Földre menekíti. Itt aztán gyermekek találnak rá, megjavítják és beszédbe elegyednek vele. Innen tudhatjuk meg a robotok történetét: Unicron egy fekete lyukat kreált, mely elpusztítaná Cybertront. A robotok felvették a földi járművek alakját és ide evakuálnák a bolygójuk lakosságát. Ekkor a fekete lyukból alászállt Vector Prime az ős robot, a tér és idő őrzője, aki elmondta, hogy a lyuk bezárható, négy pecsét segítségével, melyek szétszóródtak a galaxisban. (Dragonball utánérzet erősen.) térképet is hozott, de ezt a gonosz robotok, a Decepticonok vezére Megatron elrabolta. Az egyik gyermek pólóján azonban olyan jelet vél felfedezni, mely az elsüllyedt földi kontinensre, Atlantiszra utal és ha eljutnának oda, megpróbálhatna új térképet készíteni. A bevezető epizód végén feltűnnek az ember méretű robotok, a Miniconok is.

Az első epizód (idegen nevén pilot) tehát felvázolja a sorozat történetét. Meg kell találni Atlantiszt, reprodukálni a térképet, majd a Decepticonokkal versenyt futva felkutatni a négy elemet, végül megmenteni Cybertont. Biztosak lehetünk benne, hogy a gyerekek sok szerephez jutnak majd, ha meg is szerzi az egyik fél a négy elem egyikét, azt még oda-vissza lehet rabolni egymástól. Felnőtt fejjel már sablonosnak és unalmasnak mondanám a vázlatot, ám gyermekként biztosan élvezném. Ahogyan a rajzolt szereplők és 3D modell robotok összegyúrását is. Láttunk már ilyet, egy cseppet fura is ennek a filmenk a megvalósítása, de csak számomra. A kicsik imádni fogják.

2007 TRANSFORMERS

Játék: 2007-ben került bemutatásra sok előkészület után az első élőszereplős Transformers film. A figurák merőbben mások voltak, mint az eddigiek. Elsősorban hosszú évek után a Hasbro vette kézbe a tervezésüket. Másodsorban a film egyedi tervei „kicsit” mások voltak, mint azt megszokhattuk. Viszont a Hasbro nem szólt bele - talán először történt ilyen – a film alkotóinak munkájába, így teljesen szabad kezet kaptak a karakterek megtervezésében.

A film: a filmet a híres vagy hírhedt Michael Bay rendezte, míg a forgatókönyvet eleinte a szintén nem túl népszerű John Rogers írta, kit később leváltott az újonc Alex Kurtzman és Roberto Orci (Zorró legendája, Mission: Impossible IIII) páros. A speciális effektusokat a jól csengő ILM (Indusrial Light and Magic) készítette, így panasz nem érhette. A főbb szerepeket kicsit átszabták, a főszereplő fiú Sam-et Shia LaBeouff játszotta, barátnőjét Mikaela-t pedig Megan Fox, de feltűnt még Jon Voight, John Turtorr valamint Kevin Dunn is. De ami ezektől sokkal fontosabb Optimusz fővezér hangja nem más volt, mint az eredeti és egyetlen Peter Cullen! Megatron szerepére esélyes volt Frank Welker is, de a producerek végül Hugo Weaving-et választották, azzal magyarázva „a filme sMegatron más, mint a régi és Welker hangja is megöregedt.
A filmben az Örökszikrátért (Allspark) folyik a harc, mely réges-rég elszakadva a Kibertronról a Földre zuhant. Az Autobotok egy fiú, Sam Witcky folytán akadnak a Kocka nyomára, akink az üknagyapjának szemüvege az egyetlen nyom hol is található az Örökszikra. Időközben az Álcák is megkezdik a kutatást a maguk stílusában.

Képregény: több képregény is készült filmhez. Az első egy négy részes Filmelőzmény, melyben első ízben kerültek hivatalosan bemutatásra az új Transformer designok. A minisorozat elmeséli a film előtti eseményeket, hogy került az Örökszikra a Földre és miért. Kik a Sector Sevene nevű rejtélyes egyesület és hogy került a Hoover-gátba Megatron. A következő mini a filmadaptációja, mely nagy vonalakban követi a filmet, ám szokáshoz hűen sok helyen eltér.

2008- TRANSFORMERS ANIMATED

Játék: talán először esett meg, hogy elsőként a rajzfilm és nem a figurák jelentek meg. Melyek a rajzfilm bemutatása után jó fél évvel kerültek csak a boltok polcaira. Lévén maga a rajzfilm stílus is elég absztrakt, maguk a figurák is ezeket követik nagyon precízen.

Rajzfilm: a sorozat eleinte igen negatív fogadtatást kapott a meglehetősen furcsa, egyedi és szokatlan animáció miatt. Ám bemutatása után hamar a rajongók nagy kedvence lett, igaz az animáció kicsi egyszerűbb és szögleesebb, mint megszokhattuk, de kárpótlásul a készítők nagyon ügyeltek a sztorira és a karakterekre. Sok régi és kedvelt szereplő tért vissza főkép a G1-ből, mint Optimusz és Megatron, valamint Űrdongó, Racsni, Viharszárny, Üstökös, Blackarachnia (ő a Beast Wars-ból ismert), Ultra Magnus, valamint első ízben szerepel rajfilmben Sentinel Prime. A történet a fil mután újra az Allspark körül forog, amit a Optimusz és javító brigádja talál, igen itt nem a nagy nagy Autobot vezér, csak egy beosztott. Megjelennek az Álcák is, aki igen ritkák lévén sok-sok éve legyőzték őket az utolsó Nagy Háborúban.

                            Szerkesztő:RodimusPrime9000

                FACEBOOK: https://www.facebook.com/RodimusPrime9000

      Új videómegosztó oldal: http://grou.ps/xxxxbloodstarxxxx

          xXxBloodstarxXx oldalon a nevem ott:Prowl_SaMa

xxxbloodstarxxx_bannere2.jpgxxxbloodstarxxx_bannere.jpg

xxxbloodstarxxx_blog_bannerje

falloutboy

Anime World

 

Betty oldala

logo_1283266830.jpg

riofire_button.jpg

tfutrp11.jpgFőnixbanner

animefanficek.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 4
Tegnapi: 5
Heti: 18
Havi: 99
Össz.: 38 200

Látogatottság növelés
Oldal: Főoldal
TransFormers4ever Club - © 2008 - 2024 - transformers-ever.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »